GALAXIS Útikalauz Stopposoknak -
Trilógia négy (vagy öt) részben

A stoppos könyvek nagysikerű írója Douglas Adams, művei a GALAXIS Útikalauz stopposoknak; a Vendéglő a Világ Végén; Az Élet, a Világmindenség meg Minden; a Viszlát, és Kösz a Halakat; és a Jobbára Ártalmatlan.

A GALAXIS Útikalauz sokkal több formában megjelent, mint ahogy azt ésszerű és elvárható volna, ráadásul a legtöbb változat határozottan ellentmond egymásnak. Megjelent mint BBC rádiósorozat, BBC TV sorozat, mindenféle lemez, kazetta, CD, számítógépes játék és törölköző formájában is, ami szintén nagy népszerűségnek örvend. A képregény sorozat jelenleg készül, és a filmváltozat is bizalommal várható a közeli évtizedekben.

Douglas Adams írta a Dirk Gently sorozat köteteit is: a Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája és A lélek hosszú, sötét uzsonnaideje címűt. Jelenleg ennek a sorozatnak egy következő kötetén dolgozik. Szintén ő írta Az élet / Liff / mélyebb értelmé-t John Lloyd-dal és az utazásról, vadvilágról szóló kötetet Utolsó esély, hogy lásd címmel, Mark Carwardine-nel.

Mostanában több TV-sorozaton dolgozik, és előadásokat tart számítógépekről és kihalófélben lévő papagájokról.

Félig Londonban, Inslingtonban, félig pedig a franciaországi Provence-ban él, de leginkább repülőterek könyvesboltjaiban található.

Kalauz az Útikalauzhoz

(néhány haszontalan megjegyzés a szerzőtől)

A GALAXIS Útikalauz története ma már olyan komplikált, hogy amikor elmesélem, mindig összezavarodom, és valahányszor végre helyreteszem a dolgokat, félreértenek. Így ennek a gyűjteményes kötetnek a kiadása jó alkalomnak tűnt arra, hogy a történetet végre egyenesbe tegyem, vagy legalábbis határozottan nem egyenesbe. Bármi, amit ide rosszul írtak le (már ami engem illet) úgy is marad, örökre.

Az ötlet, hogy ez legyen a könyv címe, először akkor jutott eszembe, amikor 1971-ben Ausztriában, Innsbruckban egy mezőn részegen feküdtem. Nem is igazán részegen, ez az a fajta részegség volt, ami akkor jelentkezik, amikor megiszol néhány elég erős Gossert, miután két napja nem ettél semmit, merthogy csóró stoppos vagy. A Felállásra Enyhén Képtelen Állapotról beszélünk.

Ken Walsh: Európai Útikalauz Stopposoknak egy példányával utaztam, valakitől kölcsönkért, ütött-kopott kötet volt. Tulajdonképpen, mivel ez 1971-ben történt és a könyv még mindig nálam van, már biztosan ellopottnak gondolják. Nem volt egy példányom sem az Európa Napi 5 Dollárért c. könyvből, mert nem voltam abban az anyagi helyzetben.

Az est készülődött leszállni a mezőmre, miközben az lassan forgott alattam. Azon tűnődtem, hogy hova mehettem volna, ami olcsóbb mint Innsbruck, kevésbé pörög, és nem tesz velem olyan dolgokat, amiket Innsbruck tett azon a délutánon.

A következő történt.

Egész nap a városban járkáltam, egy bizonyos címet próbáltam megkeresni, de teljesen eltévedtem, így megálltam az utcán, hogy útbaigazítást kérjek egy férfitől. Tudtam, hogy talán nem lesz könnyű, mivel nem beszélek németül, de igazán csak akkor lepődtem meg, amikor rájöttem, hogy mennyivel nehezebben tudok kapcsolatot teremteni ezzel a bizonyos emberrel. Amint hiábavalóan erőlködtünk, hogy megértsük egymást, fokozatosan derengeni kezdett a valóság: az összes innsbrucki közül, akit megállíthattam volna, hogy megkérdezzem az utat, akit kiválasztottam, az nem beszélt sem angolul, sem franciául, hanem süketnéma volt. Egy sor őszinte, bocsánatkérő kézmozdulattal megszabadultam tőle és néhány perccel később egy másik embert kérdeztem meg egy másik utcában, aki szintén süketnémának bizonyult; ekkor vettem a söröket.

Visszamerészkedtem az utcára és ismét próbálkoztam.

Amikor a harmadik ember, akihez beszéltem, szintén süketnémának tűnt és még vaknak is, úgy éreztem, hogy szörnyű súly nehezedik a vállaimra,és amerre csak néztem, a fák és a házak sötét, fenyegető alakot öltöttek. Szorosan összehúztam magamon a kabátomat és tántorogva siettem végig az utcán, miközben a hirtelen feltámadó szél cibált. Valakivel összeütköztem, és valami bocsánatkérést habogtam, de mivel ez az alak is süketnéma volt, nem érthetett meg. Az ég fenyegető volt. Az út úgy tűnt,mintha kiegyenesedne és forogna. Ha akkor történetesen nem kacsázom be egy mellékutcába és nem haladok el egy hotel előtt, ahol a süketnémák összejövetelét tartották, akkor meglenne minden esélyem rá, hogy mára az agyam teljesen ütődött legyen, és életem hátralevő részét olyan könyvek írásával tölteném, amikkel Kafka híres lett, és nyáladzanék.

Ezek után az Európai Útikalauzzal a hónom alatt elindultam, hogy lefeküdjek egy mezőre. És amikor feljöttek a csillagok, eszembe jutott, hogy ha valaki megírná a Galaxis Útikalauzt Stopposoknak, úgy rohannék egy példányért, mint akit puskából lőttek ki. Ezzel a gondolattal a fejemben haladéktalanul álomba merültem, és el is felejtettem hat évre.

Beiratkoztam a Cambridge Egyetemre. Számos fürdőt vettem és lediplomáztam angolból. Sokat aggódtam a lányok és a biciklim miatt. Író lettem és egy csomó olyan dolgon kezdtem el dolgozni, amik általában hihetetlenül sikeresek, de nem segítenek abban, hogy meglásd a napfényt. A többi író tudni fogja, hogy ezt hogyan értem.

A kedvenc tervem az volt, hogy valami olyasmit írjak,amiben keveredik a komédia és a sci-fi, és ez a megszállottság volt az, ami nagy adósságokba és mély kétségbeesésbe kergetett. Senkit sem érdekelt a dolog, csak végül egyetlen egy embert, Simon Brettet, aki gyártásvezető volt a BBC-nél és ugyanez a dolog foglalkoztatta: komédia + sci-fi. Bár Simon egyedül adta ki az első részt, mielőtt otthagyta a BBC-t, hogy a saját írásaira koncentráljon (ő írta a Charles Paris detektívtörténeteket).

Hatalmas hálával tartozom neki, mert ő segített abban, hogy a dolgok egyszerűen megtörténjenek. őt követte a legendás Geoffrey.

A műsor egyre jobban eltért az eredeti formájától.

Egy kissé elégedetlen voltam a világgal abban az időben és összeraktam 6 különböző fejezetet, mindegyik vége a Föld elpusztítása volt különböző okokért, különféle módokon. Úgy volt, hogy a 'Világ Végei' lesz a címe.

Mialatt kiegészítettem az első fejezetet, amelyikben a Földet lerombolják, hogy új hiperűr-bekötőutat építsenek, rájöttem, hogy szükségem van valakire egy másik, közeli bolygóról, aki elmondja, hogy mi folyik itt és megadja a szövegösszefüggést, amire szükség van. Így tehát ki kellett találnom, hogy ki legyen és mit csináljon a Földön.

Eldöntöttem, hogy Ford Prefectnek fogom nevezni (ez egy vicc volt, amit természetesen az amerikai közönség teljesen rosszul értelmezett, mert soha nem hallottak a külF6"nösen elnevezett autóról - arról a bizonyos Fordról - és sokak szerint ez csak egy gépelési hiba: a perfectet gépelték rosszul).

A szövegben kifejtettem, hogy az idegen az előzetes hanyag kutatásai alapján, amelyeket még megérkezése elF5ott végzett, úgy gondolta, hogy a neve 'kellemesen feltűnésmentes' lesz. Csupán az uralkodó életforma meghatározásánál tévedett.

Nos, hogyan keletkeznek ilyen tévedések? Visszaemlékeztem, hogy amikor bejártam stoppal Európát, gyakran találkoztam olyan információval vagy jótanáccsal, ami már elavult volt, vagy félrevezető. A legtöbb ilyen információ persze más emberek utazási tapasztalataiból származott.

Akkor a cím - Galaxis Útikalauz Stopposoknak - hirtelen előbukkant az agyamba, valahonnan, ahol eddig rejtőzködött. Eldöntöttem, hogy Ford az Útikalauz munkatársa lesz, aki anyagot gyűjt hozzá. Amikor ezt a különleges elképzelést elkezdtem kidolgozni, Ford menthetetlenül a történet középpontjába került, és a többi - mint ahogyan az eredeti Ford Prefect készítője mondaná - csak duma.

A történet a legtekervényesebb módon bővült, sokan meglepődtek, amikor megtudták, hogy hogyan. Hogy fejezetenként írva, ez azt jelentette, hogy amikor kész voltam egy fejezettel, semmi ötletem sem volt, hogy a következőben hogyan fog a történet folytatódni. És amikor a fejezetben leírt dolgok közül néhány kapcsolódott a már leírtakhoz és megmagyarázott dolgokat, amiket az előző fejezetekben írtam, ugyanúgy meglepődtem, mint mások.

Úgy gondolom, hogy a BBC viselkedése a műsor iránt, amíg az készült, nagyon hasonlított ahhoz, ahogyan Machbet viszonyult az emberöléshez - kezdeti kétségek, majd óvatos lelkesedés, majd egyre nagyobb és nagyobb rémület a vállalkozás igazi méretétől, aminek még mindig nincs itt a vége.

A beszámolók arról, hogy Geoffrey meg én meg egy hangmérnök egy földalatti stúdióban voltunk eltemetve heteken át, mert annyi ideig tartott egy egyszerű hangeffektust megcsinálnunk, mint másoknak egy egész sorozatot elkészíteni (sőt, hogy még mások stúdióidejéből is loptunk, hogy abban is csináljuk) - erőteljesen cáfoltak, azonban teljesen igazak voltak.

A sorozat költségvetése ahhoz a ponthoz ért, hogy gyakorlatilag fedezte volna a Dallas pár percét. Ha a show nem jön be...

Az első epizód 1978. március 8-án, szerdán este 10.30-kor ment a BBC 4-es csatornáján, egyetlen előzetes reklám nélkül. A denevérek hallották. A furcsa kutya ugatott.

Néhány hét múlva egy vagy két levél érkezett. Tehát ott kint mégis voltak, akik hallották. Úgy tűnt, hogy akikkel beszéltem, azoknak tetszett Marvin, a Paranoid Android, akit csak egyjelenetes mókaként írtam bele, és csak Geoffrey ragaszkodása miatt fejlesztettem tovább.

Ezután néhány újságíró is elkezdett érdeklődni, majd a Pan Books-tól kaptam egy felkérést, hogy a sorozatból könyvet írjak. Egy csomó halogatás, bujkálás, fürdőzés után elértem, hogy a bevétel kétharmadát kapom, ha elkészül. Ekkor azt mondták - nagyon kellemesen és udvariasan -, hogy már tíz leadási határidőt elszalasztottam, úgyhogy lennék szíves azt az oldalt befejezni, amin dolgozom, és végre az övék lehessen az az átkozott cucc.

Ezalatt elég elfoglalt voltam, megpróbáltam másik sorozatokat írni. A Dr. Who írásával, majd szerkesztésével foglalkoztam, mert az nagyon kellemes, ha van saját rádiósorozatod, különösen, ha néhányan megírják, hogy hallották, de ez még nem igazán biztosítja az ebédedet.

Nos, többé-kevésbé ez volt a helyzet, amikor a Galaxis Útikalauz megjelent 1979 szeptemberében és a Sunday Times bestseller-listájának első helyén letelepedett, és ott is maradt. Nyilvánvaló, hogy néhányan hallgatták a sorozatot.

Ekkor kezdtek a dolgok bonyolulttá válni és ekkor kértek meg, hogy írjam meg ezt a bevezetőt magyarázatként. Az Útikalauz rengeteg formában megjelent: könyvként, rádió- és televíziósorozatként, lemezen, és hamarosan vezető mozifilmmé vált, mindig más történettel, hogy még a legravaszabb rajongók is zavarba jöttek időnként.

És itt a különböző variációk leálltak, kivéve a különféle színházi változatokat, amik csak tovább bonyolították az egész anyagot.

A rádiósorozat 1978 márciusában indult. Az első sorozat hat részből - vagy 'rohamból', ahogy ők nevezték - állt. Az első 'rohamtól' a hatodikig. Gyerekjáték. Később, ugyanabban az évben még egy részt vettek fel és sugároztak, közkeletű nevén a Karácsonyi epizódot. Semmi köze sem volt semmiféle karácsonyhoz. Azért hívták karácsonyi epizódnak, mert először december 24-én került adásba, ami nem karácsony napja. Ezután a dolgok egyre komplikáltabbak lettek.

1979 őszén megjelent az első Stoppos könyv, a Galaxis Útikalauz. Ez egy lényegesen kibővített változata volt az első négy epizódnak a rádiósorozatból - amiben néhány szereplő teljesen másként viselkedett, mint a sorozatban, néhány szereplő ugyanúgy viselkedett, csak teljesen más okok miatt, ami ugyanazt jelenti, csak így nem kellett újraírnom a párbeszédeket.

Nagyjából ugyanebben az időben egy dupla album is megjelent, ami - ellentétben a könyvvel - egy némileg kivonatos változata volt a rádiósorozat első négy részének.

A lemezen nem azok a felvételek voltak, amik eredetileg adásba kerültek, hanem teljesen új felvételei nagyjából ugyanannak a szövegnek. Ezt azért csináltuk, mert a kísérőzene gramofonról szólt, ami kellemesen hat a rádióban, de a kereskedelmi forgalomba hozást lehetetlenné teszi.

1980 januárjában egy hét alatt az Útikalauz öt teljesen új epizódja került adá sba, így már 12 részből állt a sorozat. 1980 őszén a második Stoppos könyv is megjelent Angliában és körülbelül ugyanebben az időben a Harmony Books megjelentette az első kötetet az USA-ban. Ez egy nagyon kibővített, átdolgozott, átszerkesztett és kivonatos változata volt a 7., 8., 9., 10., 11., 12., 5., és 6. (ebben a sorrendben) részeknek az Útikalauz rádióváltozatából. Habár ez egyértelműnek tűnik, a könyv címe Vendéglő a Világ Végén, mert tartalmazta a rádiósorozat 5. epizódját, ami a Milliways nevű vendéglőben játszódik, amit mellesleg úgy ismernek, mint a Vendéglő a Világ Végén. Nagyjából ugyanebben az időben a második lemez is elkészült, amin a rádiósorozat szinte teljesen újraírt és kivonatos 5. és 6. epizódja található. A lemez címe is Vendéglő a Világ Végén.

Időközben hatrészes televíziósorozatot is készített az Útikalauzból a BBC, amit 1981-ben mutattak be. Ez többé-kevésbé a sorozat első hat részén alapult. Mások szerint az Útikalauz nagy részét és a Vendéglő a Világ Végén második felét egyesítette. Ezért, habár a rádiósorozat alapvető szerkezetét követte, de mivel egyesítette a könyvek átdolgozásait, ezért nem követhette a rádiósorozat alapvető szerkezetét. 1982 januárjában a Harmony Books megjelentette a Vendéglő a Világ Végén-t az USA-ban. 1982 nyarán a harmadik Stoppos könyv jelent meg egyidőben az Államokban és Angliában, a címe Az Élet, a Világmindenség, meg Minden. Semmi olyasmin nem alapult, amit már láttunk vagy hallottunk a TV-ben, illetve a rádióban. Valójában határozottan ellentmondott a rádiósorozat 7., 8., 9., 10., 11., és 12. részének. Ezek a részek a Galaxis Útikalauzból - emlékezni fognak - módosított formában és egyesítve a Vendéglő a Világ Végén-ben már megjelentek. Ennél a pontnál elutaztam Amerikába, hogy egy film-forgatókönyvet írjak, ami teljesen ellentmondott mindennek, ami eddig történt, és amíg a filmkészítést halasztgatták (mostanában az a hír járja, hogy a forgatást rövidesen elkezdik, még a Végítélet Harsonája előtt), megírtam a negyedik és egyben utolsó részét a trilógiának: Viszlát és Kösz a Halakat. Ez 1984 őszén jelent meg Angliában és az USA-ban, és ténylegesen egyesít mindent a mai napig, korszerű és tartalmazza önmagát.

Gyakran megkérdeznek, hogy ilyen állapotok között mi a legjobb módja, hogy elhagyjuk a bolygót, így készítettem néhány gyors jegyzetet:

Hogyan hagyjuk el a bolygót

1.) Hívjuk fel a NASA-t. A számuk (731) 483-3111. Magyarázzuk el, hogy nagyon fontos olyan gyorsan lelépnünk innen, amilyen gyorsan csak lehet.

2.) Ha nem hajlandók együttműködni, hívjuk fel bármelyik barátunkat a Fehér Házban (202) 456-1414, hogy szóljanak már néhány szót az érdekünkben a srácoknak a NASA-nál.

3.) Ha nincs haver a Fehér Házban, hívjuk a Kremlt (a tengerentúli telefonostól kérjük a 0107-095-295-9051-et). Nekik sincs ott barátjuk (vagy ha van is, elég jelentéktelen), mégis úgy tűnik, hogy van egy kis befolyásuk, úgyhogy nyugodtan próbálkozhatunk.

4.) Ha ez sem megy, hívjuk fel a pápát útbaigazításért. A száma 011-39-6-6982 , és én úgy tudom, hogy az ő kapcsolótáblái tévedhetetlenek.

5.) Ha egyik kísérlet sem jár eredménnyel, stoppoljunk le egy arra járó csészealjat, és meséljük el, hogy eszméletlenül fontos eltűnnünk innen, mielőtt a telefonszámla megérkezik.

DOUGLAS ADAMS

Los Angeles, 1983 és London, 1985

Ez a rövid ismertetés a Viszlát és Kössz a Halakat elején jelent meg. Én emeltem ki, mert úgy éreztem, jobb így külön.